Kedves Követőink!
Tájékoztatunk minden érdeklődőt, hogy megkezdtük a Makói Ebrendészeti Telep működésének felülvizsgálatát. Ezt a lépést a civil szervezetek és a lakosság bejelentései indokolták. Szeretnénk tiszta képet kapni a telepen fennálló helyzetről és annak működéséről.
A makói gyepmesteri telep most kiemelt figyelmet kap és mi mindent megteszünk, hogy rendeződjön az ott kialakult helyzet.
Felvettük a kapcsolatot Ovádi Péter kormánybiztos úrral - aki teljes körű támogatásáról biztosított - és Czirbus Gábor Makói Kistérség Többcélú Társulás elnökével is, hogy segítsenek a megoldási javaslatunk megvalósításában.
Várjuk a makói térség és további civil szervezetek munkatársainak jelentkezését, akik bármilyen releváns információval tudnak szolgálni az üggyel kapcsolatban.
Továbbra is nagyon köszönjük a civilek eddigi munkáját és részvételét ebben a régóta húzódó ügyben. Hálásak vagyunk, ha segítitek munkánkat!
Amint további részletek állnak rendelkezésünkre, azt újabb posztban megosztjuk.
Köszönjük, hogy velünk vagytok!